top of page
Nyeki_David (1).png

Nyéki Dávid 2005 óta dolgozik a magánbiztonsági szektorban. Pályafutásának első éveiben elsősorban ipari létesítmények vagyonvédelmében szerzett tapasztalatot. 2014 és 2017 között egy kiskereskedelmi szektorra szakosodott biztonsági szolgáltatónak dolgozott, ennél a cégnél több multinacionális kiskereskedelmi vállalat vagyonvédelmi és veszteségmegelőzési tevékenységét szervezte. 2017-től 2021-ig az OBI Hungary Retail Kft. Risk Managere, majd 2021 júniusától a Bosch Magyarország vállalatbiztonsági szakértője. Végzettségeit tekintve védelmi igazgatási BSc diplomával és MBA-vel (Master of Business Administration) rendelkezik. 2018 óta vesz részt az ASIS-hez kapcsolódó magyarországi munkában.

Nyéki Dávid

Elnök

Zoltán 2015-ben kezdte meg útját az ASIS Hungary Chapter-ben. A fizikai biztonság iránti teljes szenvedélyével szolgálja a Közösséget. 2019-ben a vezetőség tagja lett Technológiai Vezető szerepben. Az évek alatt számos rendezvényt szervezett, több értéket teremtve a tagok számára. 2021-ben Alelnöknek választották, és a magyarországi és külföldi tagokkal együtt dolgozik, hogy új magaslatokat érjen el a biztonsági ipar számára. Több mint két évtizedes biztonságtechnikai tapasztalattal rendelkezik a kritikus infrastruktúra és a biztonsági projektek menedzselésében, üzemeltetési és technológiai ismerete van a különböző kulturális közegekben világszerte.

portrait-25_3.jpg

Balkó Zoltán

Alelnök

111.jpg

Bencsics Zsuzsanna

Titkár

Zsuzsanna a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karán PR szakirányú diplomát szerzett, szakterülete a vészhelyzeti kommunikáció. 2016-ban lehetőséget kapott, hogy a korábbiakhoz képest új területen próbálja ki magát a G4S alkalmazásában, így a Mylan (amerikai gyógyszeripari vállalat) komáromi telephelyének biztonsági vezetője lett. 2017-ben a Mylan alkalmazásában kinevezést kapott regionális szerepkörben és a kelet-európai régió biztonsági menedzsereként 13 országban felügyelte a vállalat biztonsági rendszereit, folyamatait. Ekkor csatlakozott az ASIS tagjai közé. Szakmai továbbképzésen vett részt Executive Protection valamint vállalati kivizsgálások témakörökben az Egyesült Államokban és Oxfordban. Ezen felül T CCC, ATO, CSSM certifikációkkal rendelkezik, melyeket Belgiumban, Párizsban és Dublinban szerzett. Jelenleg a német SAP vállalat Közép-Kelet európai régiójának biztonsági vezetője a vállalat bécsi központjában. Felügyeli a vállalat EMEA szintű műveleti központját valamint az általános vállalati biztonsági folyamatokat és fizikai biztonsági rendszereket. 

Gábor karrierjét rendőrtisztként kezdte majd 8 év szolgálatot követően a biztonsági területen keresett kihívásokat. IBM DSS gyárában dolgozott, mint biztonsági csoportvezető majd ezt követően a MOL csoportban és tagvállalataiban töltött be különböző pozíciókat kezdve a szakértőtől az országos biztonsági vezetőn át egészen a felsővezetői szintig jutva. 13 éves tapasztalata során megismerkedett a biztonsági terület teljes spektrumával – stratégia kialakítása, szervezetfejlesztés, kockázatmenedzsment, fizikai/technikai biztonság, vizsgálat, compliance, projekt management, humánbiztonság, krízis és üzletfolytonosság management, IT biztonság. Az ASIS Hungary Chapternek 2020-tól aktív tagja.

Studio-Session-892r (1).jpg

Szép Gábor

Gazdasági Titkár

Screenshot_20191126-211318_Facebook~2.jpg

Bata Kornél 2023-ban végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonsági Szakirányán. Jelenleg pedig a Kiberbiztonsági mesterképzés hallgatója szintén a Nemzeti Közszolgálati egyetemen. Az alapképzés első évében megismerkedett az ASIS-el, továbbá az ASIS Hungary csapatával, majd később mentoráltként részt vett a Mentorprogramban. 2022-ben csatlakozott az ASIS csapatához, majd 2024-től kezdve Board tagként erősíti a csapatot. Friss tapasztalatokkal jelenleg ő az, aki a fiatal utánpótlásért felelős. Munkáját segíti jó szervezőkészsége, kommunikatív jelleme, illetve nyitottsága a csapatépítő programok iránt. A szakmában az IT biztonság, valamint az innovatív megoldások a kedvenc területei.

Bata Kornél

Fiatal szakemberekért felelős tisztviselő 

Gulyás Róbert 2023-ban szerezte diplomáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán magánbiztonsági menedzsment területen. Az ASIS International-lel és a magyar Chapterrel az egyetemi évek alatt került kapcsolatba egy mentorprogram keretében, aminek hatására csatlakozott a szervezethez. Itt 2024 óta aktív szerepet vállalt a Chapter internetes platformjainak fejlesztésében és kezelésében. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági mesterképzésén hallgató. 

tablófotó.jpeg

Gulyás Róbert

Kommunikációs Felelős

Dénes kép II_edited.jpg

Domán Dénes

Minősítésekért felelős tisztviselő

Dénes karrierje a biztonsági szektorban  2006-ban kezdődött. Egyéb más területen megszerzett jártasság mellett az élőerős őrzés az a terület, amelynek talán minden szegmensében szerzett már végrehajtói és irányítói tapasztalatokat is. Dolgozott testőrként, irányított hotel biztonsági szolgálatokat és emellett szakértőként cégek, rendezvények élőerős őrzését szervezte meg. A világ számos országában tevékenykedett már, Európától, Dél-Amerikán át egészen a Közel-Keletig. 2021-ben tért haza Magyarországra. Jelenleg egy autóipari alkatrészeket gyártó cég Vállalatbiztonsági Vezetője. Tanulmányait tekintve, Dénes büszke arra, hogy 2020-ban megszerezte az ASIS méltán híres Certified Protection Professional oklevelét.

Kornél 2013-as megalakulása óta tagja az ASIS Hungary Chapter-nek. A folyamatos tanulás híve, biztonságtechnikai mérnöki diplomája mellett MBA diplomát, majd közgazdász diplomát szerzett a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Magyarország vezető telekommunikációs vállalatánál dolgozik biztonsági területen. Számos feladatot és projektet bíztak rá. Többek között részt vett a vállalat üzletmenet-folytonossági rendszerének kiépítésében és auditálásában. Majd egy időre a vállalat üzletmenet-folytonossági vezetője lett. Jelenleg a vállalati biztonsági csapatot vezeti. Hisz a csapatmunkában, mind a munkahelyén, mind a magánéletében. Többek között évekig tagja volt az egyik magyar amerikaifutball-csapatnak, ahol megtanulta, hogy összefogással nagyobb a siker elérésének lehetősége, és ezt az elvet vallja a munka területén is.

Rudas Kornél v2.jpg

Rudas Kornél

Tagságért felelős tisztviselő

IMG_7362.jpg

Lovász Péter

Program koordinátor

Peter rendőrtisztként kezdte pályafutását, majd 7 év különböző rendőri területeken eltöltött idő után a magánbiztonsági ágazatban kereste a kihívásokat, ahol 8 éve dolgozik. Több évig biztonsági koordinátorként dolgozott a Bosch egyik magyarországi leányvállalatánál, majd az amerikai P&G-nél komplex fizikai biztonsági folyamatokat irányított. Jelenleg a ZF Csoport magyarországi leányvállalatának fizikai biztonsági vezetője.  Különböző területeken rendelkezik tapasztalattal, mint például: fizikai/műszaki biztonság, nyomozás, személyvédelem, vészhelyzet-kezelés, üzletmenet-folytonosság, tűzmegelőzés és üzemeltetés, információbiztonság és adatvédelem.

bottom of page